Rotorua

A pénteki napot nagyon lazára vettük, hogy kipihenjünk az előző nap fáradalmait. Mindössze annyi volt a terv mára, hogy Turangi-ból átérjünk Rotorua-ba (kb. 130 km), s ha jó idő lesz, akkor megnézzünk egy-két dolgot.

Tongariro Alpine Crossing

6:30-kor csörög a vekker a "Ski Haus" nevü szálláshely 13.-as szobájában, mi kinyitjuk a szemünket, szépen komótosan felöltözünk és összepakolunk, kihordjuk a felesleges cuccokat a kocsiba, majd fogmosás után várjuk a buszt, ami a 19,4 kilométeres túra kezdőpontjához szállít bennünket. Így kezdődött az a nap, amikor szájtátva gyalogoltunk át a vulkánok földjén. Ismét két nézőpontból.

Elveszett Világ

Az esti fürdőzés után a lakótársunk Röné (aki a félreértések elkerülése végett férfi és német, de elmondása alapján skóciában élt és tanult 4 évet, valamint már új-zélandi lakos több, mint 3 éve), a durva német akcentusával egész este nyomta, hogy ő márpedig ping-pongozni akar.

Taranaki

A tegnapi beharangozó után már gondolom mindenki epekedve várja, hogy kiderüljön, mit is csináltunk a Taranaki-n. Nos elárulom: mentünk, mendegéltünk. :)

Castlepoint

A tegnapi nap nem volt túl eseménydús, azt leszámítva, hogy búcsút vettünk (egyelőre) a déli szigettől és átkompoztunk az északira. Az út egyébként tökéletesen eseménytelenül telt, amíg a Queen Charlotte Sound-ban hajóztunk, addig volt látnivaló, ültünk is fenn a 10 szintes hajó tetején, mint a verebek, s süttettük magunkat a napon.

A helyi postaláda divat

Szöveg nélkül, képek a tovább után..

Marlborough Sound

A szombati nap azzal telt, hogy az Abel Tasman nemzeti parkból átautóztunk Pictonba, ahonnan a kompunk fog indulni az északi szigetre. Az út egyetlen érdekes része a Havelock és Picton közötti látványos útszakasz: a Queen Charlotte Drive.

Abel Tasman

Ma az előrejelzésnek megfelelő napsütésre ébredtünk, nem volt más dolgunk tehát, mint felkerekedni az Abel Tasmán nemzeti park meglátogatására. De előtte azért csináltunk pár szenyát, s szereztünk a mekiben egy kávét (ez később fontos lesz).

Farewell Spit

Miután reggel fél 7-kor halált megvető bátorsággal rendre utasítottam 3 puffadt négert (hogy tudniillik jó lenne ha csendben maradnának, mivel mi az ablak másik oldalán aludni próbálunk még), autóba pattantunk és a Takaka hegy szerpentjein keresztül a Farewell Spit környékére készültünk.

Az út Marahau felé

A mai nap leginább az utazásról szólt, azon belül is, hogy minél közelebb jussunk az Abel Tasman nemzeti parkhoz. Az idő sem volt kegyes hozzánk, már reggel teljesen szürke volt az ég, akármerre néztünk és miután beszálltunk a kocsiba, az eső is eleredt. Ez nagyjából így is maradt szinte egészen Nelson-ig, azonban kb. 20 km-re Kaikoura-tól egy kis meglepetés várt minket.

Kaikoura

Chch-ból kb. 200 km-re volt Kaikoura, ami egy kisváros, a Déli-Alpokkal a háttérben, de igazából nem is erről nevezetes, hanem a tengeri élővilágáról. Mivel Új-Zéland az óceáni és a szárazföldi lemez határán fekszik ez azzal is jár, hogy a szárazföldtől alig néhány kilométerre már alábukik az óceáni lemez a másik alá, s emiatt kevés hajókázással már óceáni mélységek érhetőek el. Ez pedig azt jelenti, hogy óceáni élővilág figyelhető meg, közvetlen közelről.

Mt. Cook II.

Szóval reggel felébredtünk és hát hogy úgy mondjam, az időjárás jelentés nem jött be. Körös-körül felhőben voltak a hegyek. Viszont éjjel bizonyára eshetett a hó, mert a csúcsok mind fehérbe öltöztek.

Mt. Cook I.

Reggel megpróbáltunk már 7-kor felkelni, de nem sikerült, sőt valójában túl motiváltak sem voltunk, ugyanis hajnaltól tombolt kint a szél, ami nem jósolt sok jót a Mount Cookra nézve. Előző nap még próbáltunk a tv-ben elcsípni pár időjárás jelentést, de vegyes képet mutattak, úgy döntöttünk, hogy reggel majd meglátjuk és a látottak alapján majd elindulunk valamikor. Bár már előző este megcsináltuk a szendvicseket másnapra, a tomboló szél nem segített elindulni, úgyhogy aludtunk még egy órát. Aztán persze csak elindultunk.

Catlins II - Omarama

Reggel viszonylag korán indultunk tovább. Az első cél - néhány tengerparti megálló után - a Papatowai mellett fekvő tengerparti kirándulás volt, ahol ismét fókákat és sea lion-okat ígért a kihelyezett tábla és a prospektus. Ezúttal nem volt szerencsénk. Azon túl, hogy minden nagyobb távoli sziklát fókának hittünk már, kizárólag néhány fura madárral találkoztunk. Majd az állítólag legtöbbet fényképezett új-zélandi vízesés következett, amit megnéztünk, mert arra jártunk, de azt, hogy megérte-e mindenki döntse el maga.

Catlins I.

Az éjszakai kiadós vihar és eső után, reggel elbúcsúztunk Paul-tól és elindultunk a Southern Scenic Route-on (Látványos déli út) Te-Anau-ból Manapouri felé. Bár az eső továbbra is szakadt, Paul utolsó szavai szerint azonban délre már elvonul a vihar és újra sütni fog a nap. Először eléggé szkeptikusak voltunk, de pár órás autókázás után a jóslata bejött, tényleg sütni kezdett a nap, sőt később híre-hamva sem volt már felhőnek.

Te Anau

Kihasználva az internet kényelmét a reggeli későn kelés után, reggelizés közben kicsit beszéltünk az otthoniakkal, majd felkerekedtünk a délutáni hajóval kombinált barlangi túrára.

Milford Sound

Az év 365 napjából 200-at esik az eső a Milford Sound-nál, márciusban átlagosan 642 mm eső szokott itt hullani. A mai nap viszont nem ilyen volt, hét ágra sütött a nap.

Paradise road - Glenorchy

Hol is hagytuk abba.. Ja igen ott, hogy Queenstown-ban dögleni fogunk. Nagyjából így is lett. A rákövetkező nap viszont nagynehezen felkerekedtünk és elhagytuk a biztonságot és internetet nyújtó deco backpackerst, hogy Glenorchy, majd Kinloch felé vegyük az irányt. A döntést nem könnyítette meg, hogy gyakorlatilag az összes környező hegy felhőbe burkolózott, s természetesen szakadt az eső.

Képek

Mivel nagyon belassította az oldal betöltését, ezért a jobb oldali albumok közül mindíg csak a legutolsó három lesz látható a továbbiakban (de az is lehet, hogy csak majd csak egy), a többit leszedtem.

Cserébe lett az oldal tetején egy Képek nevű fül, ott megtalálható az összes album és a jövőben oda is felkerülnek majd az újak.

Queenstown

Az úgy volt, hogy még tegnap kérdezősködtünk a mai időjárás felől, s azt tudtuk meg, hogy ma délutánra Wanaka és Queenstown környékére esőt és vihart jósolnak. Úgy feküdtünk le tehát, hogy ha reggel esni fog, akkor maradunk Wanaka-ba és elmegyünk a Puzzling World-be, az úgyis fedett, ha meg jónak tűnő idő lesz, akkor majd meglátjuk. Szóval jó konkrét elképzeléseink voltak. Már Eric is ki volt akadva, hogy miaz,hogy mi nem tudjuk, hogy mit fogunk csinálni holnap, meg holnap után, hiszen neki percre pontosan be van tervezve minden. Hát ez szerintünk az ő baja, mi továbbra is csak egy elnagyolt terv szerint megyünk, aztán majd úgyis sikerül valahogy. Eddig nagyon jól kijött ezzel a módszerrel is a lépés, reméljük így is marad.

Wanaka

A tegnapi napunk azzal indult, hogy megpróbáltam szállást találni az estére, de végül mivel minden tele volt, és az aktuális szállásunkon sikerült kilogisztikázni, hogy maradhatunk még egy éjszakát - így itt (Wanaka) maradtunk egy 4 ágyas szobában.

Kriszti vágyálma, ami lendületet adott volna a reggelhez, az előző este kinézett 6-os muffin csomag volt. Mivel azonban reggelizés közben egy koreainak kinéző ausztrálra (!) lettem figyelmes, nomeg arra, hogy pont oda készül, ahová mi is szerettünk volna - így egyrészt bekéreckedtünk a kocsijába, másrészt a muffinokról alkotott vágyálom és a reggeli fogmosás ábrándja is szertefoszlott.

West Coast

Az Arthur's pass után nyugatra vezetett az utunk...

Képek

Kiraktuk az képeket az Arthur's Pass albumba, jobb oldalt nézhető.

Arthur's Pass

Lássuk csak mi történt legutolsó bejelentkezésünk óta. Először is átvettük az autót. Egy 9 éves Nissan Sunny sedan, amit mi el is neveztünk rögtön két néven is: Mama vagy Lizi. Tehát Lizi egy tökéletes állapotú és megbízható autónak tűnik, ketten tök jól elférünk, csomagjainkkal kb. félig a csomagtartó. Automata váltós, de a fogyasztása jónak tunik.

Leléptünk

Átvettük az autót, szokjuk a bal oldali közlekedést, bevásárolunk és most elindulunk végre

A Chch albumba kerültek fel még képek, aki akarja nézze, közepesen bulváros. :P

Megérkeztünk!

A címmel vége is lehetne a bejegyzésnek, de azért történt még pár jelentéktelen dolog. :)

Éjfél után nem sokkal szállt le a gép, a vámon, biosecurity-n könnyen átjöttünk, de a bevándorlási résznél elbeszélgettünk a biztonságiakkal, ugyanis balga módon nem nyomtattam ki a visszaútra szóló jegyünket, amit viszont prezentálni kellett volna. Még jó, hogy nem fordítottak vissza. :)

Kota Warisan legjobb étterme

Szóval a falu legjobb étterme James ajánlása alapján (google maps link). Olyan jót és olyan adagot ettünk, olyan olcsón, hogy hihetetlen. Mondjuk az étterem szó azért túlzás, a kifőzde/látványkonyha ötvözet sokkal találóbb. Szóval a lényeg, hogy félig az étteremben, félig az utcán eszel, körülötted csupa helyi arc (eleve jót jelent), és akármerre nézel, sürög-forog a személyzet, mindenhol sül valami.

@ KUL

Megérkeztünk Kuala Lumpur-ba, pontosabban a tőle 20 km-re fekvő Kota Warisan nevű faluba.