Látnivalók 8. - Aucklandtől északra

Sajnos az Aucklandtól északra fekvő közel 300 kilométer hosszú földnyúlvány alsóhangon is egy 600 kilométeres kitérő bármihez képest, ezért valószínű nem látogatunk el majd ide, de azért pár dolgot összeszedtem innen is, hátha mégis.

Észak felé haladva kb. 200 kilométert a nyugati oldalon az első megálló a Waipoua erdő, amely arról nevezetes, hogy itt található a két legnagyobb élő Kauri fa, a Tane Mahuta és a Te Matua Ngahere. 1952-ben fokozottan védett területté nyilvánították a helyet, azonban napjainkban továbbra is veszélynek van kitéve a két hatalmas fa, ugynis megtámadta egy gombafaj (Phytophthora taxon Agathis).
A Tane Mahuta egyébként teljesen elképesztő méretekkel rendelkzik: törzsének kerülete majd' 14 méter, csak a törzs több, mint 17 méter magas, viszont a fa teljes magassága több, mint 50 méter. Itt egy kép, csak úgy viszonyításképp.

Tovább haladva észak felé újabb 150 kilométert a nyugati oldalon, a következő megálló a "90 mérföldes tengerpart" (ninety miles beach), ami valójában 'csak' 55 mérföldön (88 kilométer) keresztül fut végig majdnem teljesen egyenesen a nyugati parton. Érdekes (vagy szomorú?), hogy autóval is be lehet hajtani ide, és száguldani végig a homokos parton egyfajta túristacsalogató látványosságként (sic!), másfelől a State Highway 1 lezárása esetén használható kerülőútként (nyilván csak megfelelő járművel, különben így jársz).

A 90 miles beach északi vége a Te Paki homokdűnékben ér véget, ami teljesen úgy néz ki, mintha egy homoksivatagban találta volna magát a járókelő. A legnagyobb attrakció errefelé a sandboarding (vagy bodyboarding), ami gyakorlatban annyit tesz, hogy hassal rá kell feküdni egy szörfdeszka-szerűségre és úgy lecsúszni a dűne oldalában, valahogy így.

Az északi sziget legészakibbnak hitt pontja (valójában a legészakibb nem ez, hanem a keleti oldalon található Surville Cliff - 30 km előnye van) a Te Pakii homokdűnéken túl található Cape Reinga, ahová egészen 2010-ig csak egy murvás, jelöletlen úton lehetett eljutni. Érdekes, hogy a Reinga maoriul alvilágot jelent, és a maori szokások úgy tartják, hogy ez az a hely, ahol a maori holtak lelkei elhagyják a Zátonyt és belépnek az alvilágba. Van itt egy szép kis világítótorony is (jobbra). Ez az a pont egyébként, ahol a Tasmán tenger és a Csendes óceán találkozik.

Ha Cape Reinga-tól a keleti oldalon indulunk dél felé, akkor az első érdekesebb állomás Parengarenga lesz, amely ismét 'csak' egy tengerpart, de valószínűtlenül hófehér homokdűnéiről nevezetes. Ide csak így linkelek képeket.

Innen kb. 200 kilométerre, vissza dél felé, továbbra is a keleti parton található a Bay Of Islands gyűjtőnéven hivatkozott sziget-, és félszigetegyüttes. A Bay Of Islands egyik kapujaként emlegetett Waitangi település egy mauri kultúrális központ, harci kenukkal, szép kilátással, Britt rezidenciákkal. Itt írták alá a függetlenségi nyilatkozatot, 1835 október 28.-án, valamint a waitangi megállapodást is (5 évvel később), amely a maoriak tulajdonába helyezett vissza rengeteg területet, valamint a maoriakat látta el különböző jogkörökkel.

A második, de mégis a legfontosabb település, a Bay Of Islands Siófoka: Paihia, ahonnan lehetőség van hajóval útra kelni, aholis az ember fia (és ha elég bátor - lánya) nemhogy delfineket láthat, de akár úszhat is velük.
Paihia-ból indul a komp Russel-be, amely egy újabb üdülőváros, a már-már unalmassá vált festői öblökkel, vitorlásokkal, miegymás.

Nyilván itt is vannak kijelölt túraútvonalak is, talán a leglátványosabb ezek közül a Cape Brett track a maga 16 km-es hosszával. Sajnos nem Russelből, hanem a tőle 30 kilométerre fekvő Rawhiti városából indul és egészen a Cape Brett félsziget északi pontjáig, a világítótoronyig visz. Túraleírás, térkép és még néhány szép kép az útvonalról.
Sajnos ezen a túraútvonalon van részvételi díj, az elsőre kicsit húzósnak tűnő 30 NZD.