2011. november 27., vasárnap

Az autóbérlésről II. - biztosítás

Az autóbérlés során egyáltalán nem elhanyagolható szempont az, hogy az egyes cégek milyen biztosítási opciókat kínálnak kár és egyéb kellemetlenségek esetére. Az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat és biztosítások buktatóit tekintjük át alant.

Majdnem minden cég esetében tartalmaz a bérelt jármű ára valamiféle biztosítást. Erre standard vagy basic coverként szoktak hivatkozni. Ezek a fajta biztosítások teljes mértékben fedezik egy balaset esetén a harmadik fél kárát, viszon csak nagyjából fedezik a bérelt járműben keletkező károkat. Itt a trükk természetesen a "nagyjából" szón van, ugyanis ennél a biztosítási formánál a bérlő anyagilag is felel a járműben esetlegesen okozott kárért. Illetve a javítás teljes költségéért.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a bérlő jól megadja a hitelkártyája számát bérléskor, és amennyiben az autó visszaszolgáltatásakor a kedves munkatársak valamilyen gikszert fedeznek fel az autón, nos, tejel, mint a torkos borz. (?)

Természetesen van lehetőség kiterjesztett biztosítás vásárlására, ezt nevezik Collision Damage Waiver-nek (CDW), ami arról szól, hogy bizonyos dollárz/napért cserébe a bérbeadó biztosítja az autót, s káresemény esetén az autóval kapcsolatos költségeket vagy részben, vagy teljes egészében a bérbeadó fizeti meg.

De mit jelent az, hogy részben, vagy egészében?

Ha by default van CDW az autóhoz járó alap biztosításban, akkor az többnyire meglehetősen limitált. Ez abban mutatkozik meg, hogy a bérlő számára meghatározott-, és baleset esetén az általa fizetendő önrész (excess) mértéke akár jelentős is lehet, nem ritkán $5000-ig terjed. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az autót kár éri, a javítás költsége először a bérlő önerejéből térítődik-, majd az esetlegesen fennmaradó költségeket fizeti a bérbeadó.
Az excess mértékét számtalan tényező befolyásolja. Nyilván számít maga az autó, annak állapota, értéke stb., de emellett a bérlési periódus hossza is mozgatja az excess összegét. Ami érdekes még, hogy Új-Zélandon autóbérlés esetében a bérlő életkora (28 éves kor felett: flat), valamint származása (NZ, ázsia, egyéb) is befolyásolja az excess mértékét.

Hát nem tudom, hogy NZ útjain mennyre lehet összefutni féktelen-, indiában szocializálódott óriássasszonyokkal, de nem hiányzik hogy vétlen baleset esetén is nekünk kelljen kifizetni a fent említett dollárzoknak megfelelő 1 millió királyi forintot. Ugye.

Erre a stresszhelyzetre ad megoldást a Full Insurance, azaz a mindenre kiterjedő biztosítás. Ez csupán annyit tesz, hogy egy kis plusz költségért cserébe kiterjesztik a CDW-t, és ezzel együtt az önerő összegét lecsökkentik - többnyire nullára.
A legtöbb biztosító csak standard (nagy önrésszel) és nil-re - vagy egy pár száz dolláros önerőre - csökkentett biztosítást értékesít. Általában érdemes az utóbbi verziót választani, mert árban nem akkora többlet (kb $10 és $20 /nap közötti szórást mutatnak a költségek a különböző kölcsönzőket tekintve) és mindenképp stresszmentesebb szolgáltatást kapunk.

A CDW-vel kapcsolatban fontos kiemelni pár dolgot:
  • A CDW nem keverendő össze az LDW-vel (Loss Damage Waiver), mert az LDW egyértelműen az autó eltulajdonítását biztosítja, míg a CDW a káreseményt. A legtöbb CDW tartalmaz LDW-re vonatozó kitételt, ezért mindíg érdemes elolvasni a szerződést és explicit rákérdezni a bérbeadónál
  • A CDW nem mindíg (még a fullos sem) vonatkozik gumi és szélvédőkárra (tyres and windscreen waiver), sőt! Ezért arra mindíg érdemes utánanézni és rékérdezni, hogy szélvédő és gumikárra biztosítva vagyunk-e, csak hogy ne legyen később ebből koppanás, hiszen ezek a leggyakrabban előforduló sérülések egy autón.
  • A CDW (még a fullos is) csak vétlen balesetre fizet automatikusan (!). Vétkes baleset (pl. egy elsőbbségadás benézése, vagy akár egy ittas vezetés) esetén a bérbeadó cég joga eldönteni, hogy fedezi-e a kárt vagy sem. Értelemszerűen ittas vezetés esetén default deny, míg egy kis vétkes karcolás esetén valószínűleg fedezni fogja a biztosítás, de érdemes tudni erről előre, hogy ne egy morcos manager jó-, vagy épp rosszindulatának legyünk kitéve.
  • Mindenképp meg kell nézni, hogy a CDW fedezi-e adott esetben a vonatás költségét, ugyanis ez is hatalmas összegekre rúghat, csakúgy mint, mondjuk az elhagyott slusszkulcs pótlása

Végezetül még egy dolog: bizonyos kölcsönző cégek előszeretettel híresztelik, hogy az áraikban nincsenek bújtatott költségek. Nyilván ha ezt így híresztelik, oda kell figyelni, mert vannak olyanok, akik nem teljesen korrektek az árazással kapcsolatban és a delikvens átvételkor szembesülhet pl. egy 100 dolláros kezelési költséggel, vagy akár kártyás fizetés miatti többletköltséggel. Érdemes a neten körbenézni a cégekről felkerült review-kban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése