Természetesen nem csak a célpontok, de maga az út is nagyon szép.
Az első megálló Waipara nevű kis település, amely borairól nevezetes. Ha itt járunk, vagy szállunk meg, mindenképpen meg kell kóstolni a helyi Pinot Noirt, rizlinget és Chardonnay-t. Ilyen sorrendben.
Hanmer Springs egy piciny, majdhogynem elhanyagolható méretű alpesi falucska, fenyvesekkel borított hegyek között, vendégszerető helyiekkel, egyenletes eloszlású túristalétszámmal, sípályákkal, hűttékkel. Egy átlagos ausztriai falcsuka beyomását keltheti tehát. Ami miatt viszont a túristák ellátogatnak ide, az a helyi termálfürdő.
A maori legenda szerint egy Tamatea nevű utazó hajótörést szenvedett Otago-nál, és fázott. Hogy ez ne legyen így, az északi szigeti vulkánok uraitól kért tüzet. Fagyhalál ellen. A vulkánok ura, Ariki küldött is tüzet, de útközben egy kis parázsdarabka lepottyant a hegyek közé, s azóta is ez melegíti a helyenként 42 fokos termálvizet. Innen ered a település maori neve is, Te Whakatakaka O Te Ngarehu O Ahi Tamatea (aki fejből elmondja nyelvbotlás nélkül 3x egymás után, máris nyert egy sört :P), azaz ahol Tamatea tüzének hamuja fekszik.
A helyet úgy kell elképzelni, hogy vannak melegvizes - többnyire mesterséges - medencék, melyekbe többé-kevésbé random sziklák vannak allokálva, s ezek között áztathatja magát a delikvens, vagy csúszdázhat a csúszdák valamelyikén, mindössze 18 nyúzídollárz ellenében.
Mivel láttam már elég termálfürdőt, ezért nem nagyon hiszem, hogy ez a hely látogatásra érdemes lenne, hacsak nem itt szállunk meg, vagy annyira esne az eső/unnánk magunkat, hogy itt kötünk ki. (Egyébként nagyon sok helyről olvastam, hogy sok embernek csalódást okozott, hogy az egész cucc tök mesterségesen van kiépítve.)
A Hanmer Springs környékén van egy viszonylag nagy erdőség egyébként, természetesen tele bejárható utvonalakkal, melyek akár magashegyi túrákat is jelenthetnek, jó rálátással a környező hegyekre vagy a Hanmer medencére, ahol a termálforrás is fekszik.
Mondjuk az út mentén van egy híd, - ha délről jövünk akkor a 7-es és a 7a út elágazásakor, a Waiau folyó fölött - ami elég impresszív, úgyhogy be is embeddálom ide jól, ha már véletlenül rábukkantam.
Amennyiben Hanmer Springs-ből a korábbi posztban már említett Kaikoura felé szeretnénk menni, akkor az 1-es útra kihajtás helyett érdemesebb a Waiau úton menni inkább. Ez az út bár hosszabb, alsóbbrendű, de pont emiatt kevésbé forgalmas és állítólag sokkal szebb is.
Chch mögött fekszik a vulkanikus eredetű-, csipkézett partvonalú Banks félsziget, amely a Canterbury síkság keleti bástyájaként zárja le a területet. A félsziget központi, s egyben legnagyobb települése Akaroa, melynek francia története van, s a helyiek nagyon vigyáznak, hogy a francia "beütést" meg is tartsák, mint túristacsalogató.. izét.
A félsziget történelme elég érdekes. Történt ugyanis, hogy az 1830-as években a környező vizeket francia bálnaszvadászok ritkították bálnaügyileg (a bálnaolaj miatt, amit hordószámra vittek vissza az anyaországba - világítani), s a hajósoknak szükségük volt valami szárazföldi bázisra, ahonnan indulhattak, s ahová a rakományt szállíthatták. Bizonyos Langlois nevű hajóskapitány rájött, hogy a Banks félsziget védett öblei nagyon jók lennének ilyen célokra, ezért 1838-ban gyorsan megegyezett a helyi maori törzsekkel, s megvásárolta tőlük a területet - no nem kizárólag halászati-, sokkal inkább pénzszerzési s hódítási szándékokkal. Emberünk úgy megörült az üzletnek, hogy gyorsan haza is hajózott, hogy összeszedje a hódításokhoz szükséges támogatókat, valamint megfelelő emberállományt toborozzon a kolonizáláshoz. Miközben a zátonyon maradt maoriak sem voltak tétlenek, Langlois végül 1840-ben végre indulhatott is vissza.
Persze azért a francia lobbi nem állt meg ez után sem, úgyhogy 1841-ben a brittek megegyeztek a franciákkal, s a félszigetet a franciáknak adták (el), de addigra már a déli sziget francia gyarmatosításának álma nyilván szertefoszlott az erős britt jelenlét, valamint a Waitangi szerződés miatt, Langlois pedig kapott cserébe megint pár ezer hordó olajat, majd pityeregve elhajózott.
Szóval a Banks félsziget. Igazából olyan sokmindent nem lehet itt csinálni, bár az Akaroa-ba vezető út és maga a település is nagyon szép, de ha már mégis akarunk valamit csinálni, itt is van pl. sétahajókázás, túrázás, delfinekkel úszás, miegymás.
Bár deflinekkel pl. Kaikoura-ban is lehet úszni, azonban itt egy nem túl átlagos faj éldegél, nevezetesen a Hector delfin, ami azért tűnik ki a többi delfin-faj közül, mert egyrészt csak Új-Zéland partjai környékén található meg, másrészt pedig mert ez a legkisebb delfin faj a világon. A kifejlett egyedek max másfél méteresek, s a tömegük sem haladja meg az 50 kg-ot.
A túrázással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a ilyen-olyan okokból a félsziget teljes faállományát kiírtották, s birkatenyésztés okán a legelőként használják a területet (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyre több helyen kezdtek el megint fásítani, de ezek aránya elhanyagolható), ezért az augusztus-októberi időintervallumban a túrautak nagyrésze nem járható.
Christchurch
Általában engem nem szoktak érdekelni múzeumok, városi épületek, miegymás. Nem nyűgöznek le a különböző építészeti stílusok, sokkal inkább rajongok a természetért, annak monumentalitásáért. Ennek ellenére ami miatt mégis pár bekezdést pazarolunk Chch-ra (ahogy a helyiek hívják Christchurch-öt - ha eddig nem derült volna ki), az azért van, mert rossz idő esetén könnyen lehet, hogy itt ragadunk majd, s nem árt tisztában lenni vele, hogy mit is lehet csinálni.
Chch-ról érdemes tudni, hogy a déli sarkra készülő expedíciók java része innen indul, ugyanis a déli sark egyik jelentős bázisa (Scott bázis - NZ üzemelteti), csak kb. 4000 kilométerre van Chch-tól, s a Scott bázistól a déli sark már csak 1000 km. Csak.
Szóval a lényeg, hogy a Christchurch-i repülőtér környékén egyrészt nagy számban lehet találni óriási teherszállító repcsiket, másrészt pedig van egy olyan létesítmény, hogy International Antartica Centre, ami alapvetően egy délisark-múzeum, de állítólag megtekintésre érdemes. Nagyrészt oktató jellegű, ahol mindent meg lehet tudni a déli sark geológiájáról, egy ottani bázis működéséről, felszereléséről, valamint empirikus úton lehet tapasztalni a klasszikus magyar közmondást is: szar a hideg szél nélkül (de még szarabb széllel). Nem mellesleg pedig éldegél ám itt egy jópofa kékpingvin kolónia is. A jegy egyébként közepesen borsos: 65 dolesz.
Ha a pingvinek mellett más madárkákra is kíváncsiak lennénk, akkor érdemes lehet ellátogatni az Orana Wildlife Park-ba, ahol többet között Kiwi-ket lehet nézegetni akár éjjel, akár nappal (a kiwik éjjel aktívabbak). Vannak a városban egyébként még parkok, botanikus kert, csilingelő villamos, katedrális, egyéb múzeumok. Vagy hát... voltak. :/
Nem érdemes elfelejteni ugyanis, hogy 2011. február 22-én egy 6.3 erősségű földrengés rázta meg Chch-t, nem kis pusztítást végezve, ezért mielőtt bármerre indulnánk a városban, tájékozódni kell, mert pl. a fent említett (egyébként egész szép és egész nagy) katedrális már nem egészen úgy néz ki, mint ahogy néhány hónappal azelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése