A terv egy darabig jól is ment a maga útján, ragyogó napsütésben indultunk Rotorua-ból. Aztán 20 km-rel később visszafordultunk, mert eszünkbe jutott, hogy ott hagytuk a szálláson az előző este megfőzött - és elképesztő mennyiségű - milánóit. Úgyhogy visszamentünk éééés újra elindultunk. Innentől nagyjából meg sem álltunk egészen a végcélig, ahol viszont már szép szürke felhők fogadtak. Sebaj, nem adjuk fel: 5 óra felé elfoglaltuk a szállást, aztán esőcuccok hátizsákba be, és irány a környék egyik nevezetessége: a Cathedral Cove.
A szállástól kb. 500 m-re volt a parkoló, innen indult a - mint utóbb kiderült - dombnak fel-le ösvény. Nagyjából 40 perc caplatás után oda is értünk a valóban szép tengerparthoz, ahol aztán rázendített az eső rendesen. Még szerencse, hogy a Cathedral Cove-ban pont az a nevezetes, hogy egy hatalmas barlangon keresztül megközelíthető kis öbölről van szó, ahol a tengerből egy hatalmas szikla tornyosul ki, amin az idők folyamán már növények is megtelepedtek. A képek nyilván többet mondanak.
A lényeg, hogy itt nézelődtünk, próbáltunk értékelhető képeket csinálni, majd - immár esőben - elindultunk visszafelé. Az úton még tettünk 2 kerülőt két kisebb öböl kedvéért, de az egyiket az elképesztő sár miatt csak egyikünk közelítette meg, a másik pedig nem a szépsége miatt volt érdekes, hanem azért, mert egy kijelölt sznorkeling (búvárszemcsi + talp +pipa + ússzál + nézzél a víz alá) útvonal volt az öbölben. Állítólag egész Új-Zélandon a legszebb, és még xxxx és yyyy (elfelejtettük) halakat is lehet itt látni, ha az embernek szerencséje van. Jól meg is beszéltük, hogy ha másnap esik, akkor majd jól eljövünk ide és úszkálunk egyet.
Este még megnéztem a tévében a True Grit című filmet (harmadjára is tetszett, bár a vadnyugati-angol okozott némi problémát), meg az időjárásjelentést, ami a hét háralevő részére semmi jóval nem kecsegetett, sőt. Sebaj, beszívom a jót, kifújom a rosszat. Beszívom a jót, kifújom a rosszat.
Másnap reggel - milyen meglepő - esett, valamint a tenger annyira tajtékzott, hogy a sznorkelingről kb. már akkor letettünk, amikor még nem is láttuk a vizet. Továbbálltunk hát a környék másik nevezetessége, a hot water beach felé. Ez a hely annyit tud, hogy az emberek apálykor ásnak egy kis gödröt a parton, majd jól beleülnek, mivel az ásott gödörben forróvíz tör fel. Na most mi kitaláltuk, hogy hiába esik ha melegvízben ül az ember, jó lesz az. Azonban mire a 7km-re lévő partszakaszhoz értünk az autóval, olyan szinten szakadt, hogy egyrészt nem tudom szavakba önteni.
Mi pedig már csak dacból is azt mondtuk, hogy az időjárás nem tol ki velünk, úgyhogy még a kocsiban felvettük a kamásliainkat, az esőkabátokat, majd egy jó nagy adag elszántsággal felvértezve elindultunk, hogy meleg vizet keressünk, amibe beleülhetünk.
Nagyjából 27 lépéssel és 2 átázott esőkabáttal később pedig megintcsak visszafordultunk, immár az autó felé. Mondanom sem kell, hogy nem volt még két másik ilyen idióta rajtunk kívül, az egész part kihalt volt. Végülis a dolog azon része teljesült, hogy áztatjuk magunkat a vízben, csak épp nem teljesen így terveztük. Mivel az eső nemhogy csillapodni nem látszott, hanem még erősödött, úgy gondoltuk, hogy nem lesz itt 4-5 napig hasbarnítás, hot water beach, meg esti fény.. Inkább továbbálltunk Auckland felé.
Auckland-ról nagyjából két dolgot tudtunk meg hétfő este: az egyik az, hogy itt nem esett az eső, a másik pedig hogy egész nagy város. Mivel időnk bőven van, ezért a Auckland felfedezése a hátralevő napokra van tervezve. A vasárnap esti időjárás előrejelzés szerint, amíg itt leszünk esni fog, úgyhogy még az is lehet, hogy a végén múzeumokban fogunk kikötni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése