Kuala Lumpur, mert jó!

Reggel, mint írtuk is, esőre ébredtünk. Mire azonban elintéztük ügyes-bajos dolgainkat és készen álltunk az indulásra, csodás idő kerekedett, mi meg nyakunkba is vettük a várost.

Az első utunk kis tanakodás után a metróhoz vezetett, hogy aztán ráeszméljünk arra, hogy már az itteni metró is mennyivel előrébb tart, mint a bkv. Teljesen kúltúrált, modern állomások, klimatizált vonatok, papíralapú jegynek természetesen nyoma sincs. Annál inkább van elektronikus jegykiadó automata, ami kis műanyag korongokat ad, miután bepötyögöd a célállomást és betuszkolod a bankjegyeket jól. Mi fejenként másfél ringgitet fizettünk kb. 5-6 megállóért.

Szóval a lényeg, hogy elmentünk a kezdetben jócskán a föld felett, majd alatta futó metróval egyből a város fő látnivalójához a Petronas ikertornyokhoz. Maguk a tornyok is látványosak, meg a mellette elterülő park is tetszett, sétáltunk is egy jót benne, hogy aztán útban a Menara KL (tévétorony) felé, megajándékozzuk magunkat egy mangós-tejes-vaníliafagyis turmixszal, ami annyira jó volt, hogy még az este folyamán vissza is jöttünk ide.

A Menara KL-re ekkor még nem mentünk fel, mert úgy döntöttünk, hogy majd naplemente magasságában visszajövünk, hogy sötétben és világosban is lássuk a várost.

Apropó. Nekem nagyon bejött KL. Megvan benne mindaz a sokszínűség, ami pl. indiára is jellemző volt, ugyanakkor teljesen hiányoznak az indiában rendkívül zavaró elemek: a már erőteljesen zaklató árusok, a rengeteg koldus, az elképesztő mennyiségű szemét és a káosz. KL-nek szerintem nagyon sokat használ, hogy etnikailag annyira sokszínű, amennyire. Érdekes élmény az egymás mellett élő és virágzó maláj-, indiai és kínai kultúra. Az egyik sarkon britt eredetű épületek, míg a másik sarkon már kínai teázó, vagy épp indiai kajálda.

Nade elkalandoztam. A tévétorony után visszasétáltunk a szállás irányába, de közben útbaejtettük a Masjid Jamek mecsetet, ahol jók voltunk magunkhoz és vettünk pár adag hűtött papayát és mangó szeletet, majd beöltöztünk a hely szellemének megfelelően és sétáltunk egyet a mecsetben.

Ezek után utunk a Merdaka tér irányába vezetett, ahol 1957-ben kikiáltották malajzia függetlenségét. A tér maga egy krikettpálya és a hozzá tartozó hatalmas kijelző (lelátó viszont nem volt...), egy 100 méter magas zászlórúd és a tér körül egy halom "britt stílusú" épület. Van itt kormányzati épület, textil múzeum, művészeti galéria, katedrális, stb. Tetszett a környék, bár mi legjobban a tér egyik végének örültünk, ahol volt egy lugas, felfuttatott virágokkal, körben pedig ránk vízpárát ontó szelepekkel - tökéletes hely volt  hűsölni.

Amikor itt kinézelődtünk magunkat, elindultunk a város kínai negyedét, a Petaling street-et és környékét meglátogatni. A Petaling street napjainkra egy nyüzsgő piaccá vált.

Mivel nem akartunk csupa eredeti rolex-et venni a piacon (egyet fizet kettőt kap akció volt pedig! :D), így inkább továbbmentünk és megnéztünk egy templomot (Guan Yin templom) és egy teaházat (Chan See Shue Yuen). Buddhista szentély, füstölők, ilyesmi.

Miután visszaértünk a szállásra és tusoltunk, fújtunk egyet, s felkerekedtünk, hogy elmenjünk a tv toronyba naplementét nézni. Nem jutottunk viszont messzire, mert 2 sarokkal lejjebb találtunk egy gyümölcsárust, akit jól ki is fosztottunk és mindent megkóstoltunk ami volt nála. Így esett, hogy ettünk mangót (sárgát, ez édesebb),

dragon fruit-et (sárkány gyümölcsöt),

mangosteen-t (mangosztán).

Olyannyira finom volt mind, hogy este vissza is mentünk és bár már zártak, jól bevásároltunk a gyümölcsökből reggelire is.

Szóval a TV torony. A Petronas tornyokkal ellentétben (ahová nem kaptunk elővételes jegyet, reggeltől sorba állni meg nem volt kedvünk), itt addig maradsz fenn amíg akarsz, úgyhogy mi naplementére időzítettük magunkat és nem bántuk meg. Az idő viszonylag tiszta volt, úgyhogy egész messzire el lehetett látni és a beígért délutáni eső sem érkezett meg. Miután megvártuk míg lemegy a nap, próbáltunk pár éjszakai képet is csinálni, de mivel az állvány persze, hogy a szálláson maradt, így nem sok értékelhető kép lett.

A TV torony után megtudakoltuk, hogy merre van olyan kaja, ami nem a túristákra megy rá, hanem a helyiek is ott esznek. Az instrukciók birtokában el is indultunk a Jalan Sultan út egy pontjára és nem is bántuk meg. Kriszti valamilyen tarisznyarákos tésztát akart enni, de mivel épp nem volt nekik tarisznyarák (helló friss alapanyagok) csirkével kapta ugyanezt. Én meg a "pincér" gyereknek mondtam, hogy ajánljon valamit. Kb. fél órával később hozott ki egy hatalmas sült halacskát, amit jól be is termeltem. Mindezt kb. 3000 forintnak megfelelő összegért cakk-pakk.

Mire visszaértünk a szállásra, már este 11 lett, úgyhogy kicsi skype és elraktuk magunkat holnapra.