Megérkeztünk

Bár a cím mindent elmond, azért nem volt ilyen egyszerű a történet. A Changi repteret a világ legjobb repterének mondják olyan szempontból, hogy itt lehet legjobban/legkényelmesebben/leghasznosabban eltölteni az időt, ha az embernek sok van két járat között. Csak azt felejtik el, hogy ezen szolgáltatások kizárólag a tranzit utasok számára elérhetőek.

Mivel nekünk nem adtak boarding pass-t az Istennek se, ezért elég gyötrelmes volt a 11 óra a reptéren. Közben folyamatosan a lufisok nyakára jártunk, míg legvégül az lett a mondás, hogy fél10 felé menjünk oda, akkor már tudnak biztosat mondani. Ekkor nagyjából 20 körüli várólistás utas volt a frankfurti- és egy a 10 perccel később induló müncheni gépre.

Fél 10 felé sem változott a helyzet, nem nagyon akartak mondani semmit, várták hogy lezáródjon a check-in. Mi közben gondoltunk egyet és feliratkoztunk a frankfurti gép jump seat helyeire. Ezek azok a helyek ahol az utaskísérők üldögélnek felszálláskor, és számuk jól láthatóan véges. Arról, hogy ki foglalhatja el a jumpseat-eket, személyesen a kapitány dönt. Szóval feliratkoztunk, viszont már a listán is volt előttünk két név.

Fél 11 is elmúlt, amikor már mindenki becsekkolt, a kapitány és csapata és lelépett, viszont rengeteg szabadjegyes várakozott a lufis pult környékén - velünk együtt. Végül kijött egy maláj csóka és bemondott egy német nevet, hogy övék a jumpseat. Aztán mikor őket elrendezték, megint jött a maláj és bemondta a mi nevünket, hogy a maradék két jumpseat hely a miénk. Jííííhááá, érdemes volt felíratkozni! Gyorsan feldobtuk a poggyászunkat, ahol megtudtuk, hogy ha esetleg marad valahogy mégis 2 hely a gépen, akkor a jumpseat jegyeinkből rendes jegyek lesznek.

Security-n átesve elindultunk tehát a kapu felé, amit a nagy sietségben jól el is tévesztettünk, ugyanis tökéletesen az ellenkező irányba indultunk a hatalmas terminálban. Mindezt a járat indulása előtt 10 perccel.

Persze végül odaértünk időben, a boarding pass leadtuk, mire a személyzet közölti, hogy nem maradt rendes ülés, jumpseat-en kell lenyomnunk a következő 12 és fél órát. Hááát, sebaj.

Felszálltunk a gépre, az idősebb német pár már ott vigyorgott. Utaskísérők jöttek, helyzet a következő: az egyik párnak fel kell oszlania, ugyanis 1 hely van a pilótafülkében, a maradék 3 pedig az utastérben. Rövid tanakodás: mi maradtunk együtt, a németek búcsúztak: mama irány a pilótafülke, hármunkat pedig leültettek 1-1 lenyithatós székre, az egész turistaosztállyal tökéletesen szemben. Volt pár érdekes tekintet, amit sikerült elcsípnem. :D

Az utaskísérő megmutatta a biztonsági övet (5 pontos!), majd gép már indult is, mi pedig boldogan ücsörgünk a székünkben, hisz úton vagyunk európa felé. (nota bene: a 20 szabadjegyes mind lemaradt a gépről!)

Miután elértük a repülési magasságot, átültettek minket a gép leghátuljába, két egész kényelmes helyre, sőt még ígéretet is kaptunk arra, hogy ugyanazt az ellátást fogjuk kapni, mint a többi utas. Ehhez utólag annyit tennénk hozzá, hogy gyakorlatilag kinyalták a fenekünket, minden kívánságunkat lesték, elképesztően kedvesek és figyelmesek voltak, így könnyítve meg nekünk az elkövetkező 12 órát. Nyilván minden kajából kaptunk mi is, innivaló korlátlan mennyiségben volt, stb.

Még aludni is sikerült, hiszen lekerítve elfüggönyöztek nekünk egy másik helyet, ahol tökéletes nyugalomban tudtunk aludni néhány órát, még a kicsit kényelmetlen székek ellenére is.

Amikor viszont egyszer megébredtünk, arra lettünk figyelmesek, hogy a gép hátuljában valami fennforgás van. Kicsit jobban megnézve a dolgokat - valamint mivel közben a hangszórókból minden nyelven szólt a kérdés: van-e orvos a fedélzeten - kiderült, hogy valakit épp újraélesztenek. Mint kiderült, egy idősebb nő rosszul lett a wc-ben, eszméletlenül találták meg. Nos, az ő életét próbálták megmenteni: volt oxigénpalack, szívmasszázs, adrenalininjekció, minden. Sajnos nem jártak sikerrel, s mint utólag megtudtuk már esélyük sem volt megmenteni, így az, hogy a gép kényszerleszálljon valahol korábban, szóba se került. Meghalt szegény.

Kicsit sokkolt minket az egész történet, de azért a hátralevő néhány óra valahogy csak eltelt. Később beszélgettem az egyik utaskísérővel, aki mondta, hogy karrierje során ez már nem az első ilyen eset. Egyébként meglepő magabiztossággal kezelték a helyzetet, nem estek sem pánikba, sem letargiába.

Szóval végül hajnal 5 felé megérkeztünk a frankfurti reptérre, ahol még azért a rendőrség 20 percig intézkedett a gépen, s addig nem engedtek le minket. Gondolom idegenkezűséget kerestek.

Ahogy beértünk a transzferváróba láttuk, hogy kevesebb, mint 1 órán belül indul is egy gép székes fővárosunkba, s mi nem is haboztunk többet, azonnal be is csekkoltunk rá, nem bánva hogy feladott poggyászaink átrakodására elég lesz-e az idő, vagy sem.

A pesti gép szinte teljesen üres volt, boarding előtt megkérdeztük: csomagjaink a helyén, minden rendben lesz.

Aztán másfél órával később immár a Ferihegyi reptér várójában jól meglepődtünk, mert a legjobb ajándék fogadott: várt ránk a család. :)

Hát így esett, hogy majd' 50 nap és 5700 levezetett új-zélandi kilométer-, összeszámlálhatatlan fel- és leszállás-, valamint levegőben töltött óra után-, és mindezeknél sokkal több élménnyel a birtokunkban hazaértünk.

És igen, már tervezgetjük a következő utat. :)