Rotorua

A pénteki napot nagyon lazára vettük, hogy kipihenjünk az előző nap fáradalmait. Mindössze annyi volt a terv mára, hogy Turangi-ból átérjünk Rotorua-ba (kb. 130 km), s ha jó idő lesz, akkor megnézzünk egy-két dolgot.

Tongariro Alpine Crossing

6:30-kor csörög a vekker a "Ski Haus" nevü szálláshely 13.-as szobájában, mi kinyitjuk a szemünket, szépen komótosan felöltözünk és összepakolunk, kihordjuk a felesleges cuccokat a kocsiba, majd fogmosás után várjuk a buszt, ami a 19,4 kilométeres túra kezdőpontjához szállít bennünket. Így kezdődött az a nap, amikor szájtátva gyalogoltunk át a vulkánok földjén. Ismét két nézőpontból.

Elveszett Világ

Az esti fürdőzés után a lakótársunk Röné (aki a félreértések elkerülése végett férfi és német, de elmondása alapján skóciában élt és tanult 4 évet, valamint már új-zélandi lakos több, mint 3 éve), a durva német akcentusával egész este nyomta, hogy ő márpedig ping-pongozni akar.

Taranaki

A tegnapi beharangozó után már gondolom mindenki epekedve várja, hogy kiderüljön, mit is csináltunk a Taranaki-n. Nos elárulom: mentünk, mendegéltünk. :)

Castlepoint

A tegnapi nap nem volt túl eseménydús, azt leszámítva, hogy búcsút vettünk (egyelőre) a déli szigettől és átkompoztunk az északira. Az út egyébként tökéletesen eseménytelenül telt, amíg a Queen Charlotte Sound-ban hajóztunk, addig volt látnivaló, ültünk is fenn a 10 szintes hajó tetején, mint a verebek, s süttettük magunkat a napon.

A helyi postaláda divat

Szöveg nélkül, képek a tovább után..

Marlborough Sound

A szombati nap azzal telt, hogy az Abel Tasman nemzeti parkból átautóztunk Pictonba, ahonnan a kompunk fog indulni az északi szigetre. Az út egyetlen érdekes része a Havelock és Picton közötti látványos útszakasz: a Queen Charlotte Drive.

Abel Tasman

Ma az előrejelzésnek megfelelő napsütésre ébredtünk, nem volt más dolgunk tehát, mint felkerekedni az Abel Tasmán nemzeti park meglátogatására. De előtte azért csináltunk pár szenyát, s szereztünk a mekiben egy kávét (ez később fontos lesz).

Farewell Spit

Miután reggel fél 7-kor halált megvető bátorsággal rendre utasítottam 3 puffadt négert (hogy tudniillik jó lenne ha csendben maradnának, mivel mi az ablak másik oldalán aludni próbálunk még), autóba pattantunk és a Takaka hegy szerpentjein keresztül a Farewell Spit környékére készültünk.

Az út Marahau felé

A mai nap leginább az utazásról szólt, azon belül is, hogy minél közelebb jussunk az Abel Tasman nemzeti parkhoz. Az idő sem volt kegyes hozzánk, már reggel teljesen szürke volt az ég, akármerre néztünk és miután beszálltunk a kocsiba, az eső is eleredt. Ez nagyjából így is maradt szinte egészen Nelson-ig, azonban kb. 20 km-re Kaikoura-tól egy kis meglepetés várt minket.