Catlins I.

Az éjszakai kiadós vihar és eső után, reggel elbúcsúztunk Paul-tól és elindultunk a Southern Scenic Route-on (Látványos déli út) Te-Anau-ból Manapouri felé. Bár az eső továbbra is szakadt, Paul utolsó szavai szerint azonban délre már elvonul a vihar és újra sütni fog a nap. Először eléggé szkeptikusak voltunk, de pár órás autókázás után a jóslata bejött, tényleg sütni kezdett a nap, sőt később híre-hamva sem volt már felhőnek.

Az út végig szuperzöld, birkákkal csipkézett dombok között vezetett, míg végül a McCracken's Rest nevű pontnál elértük a déli sziget déli partját, ahol tovább folytattuk utunkat, kelet felé. Az első megálló a Gemstone beach volt, egy part, ahol féldrágaköveket lehet találni. Nosza, keresni kezdtünk, Kriszti eleinte kicsit vonakodva ugyan, ám később mégis telepakolta a zsebeit különböző kövekkel. Hogy féldrágakövek-e, azt persze nem tudjuk, de cserébe legalább érdekesek.

Miután autóba pattantunk, szélsebesen elautóztunk egy öbölbe, aminek a neve most nem jut eszembe, de azt ígérték, hogy lesznek itt sea lion-ok (tengeri oroszlánok), amik a fókák egyik alfaja, de annál sokkal nagyobbbak és a prémjük is vastagabb. El is jutottunk egy Taramea beach nevű helyre, annak is a Howell's Point nevű részére, ami igazából magánterületnek számít és a tengerből kiálló szép zöldes sziklák miatt mentünk oda, de látogatásunk teljesen másképp alakult.

A zsákutca végi autófordulónál ugyanis az egyik szikán egy kiálló kis fehér pontra lettünk figyelmesek, ami mint később kiderült, egy pingvin volt. Megpróbáltunk közelebb osonni hozzá a sziklák között, ami a végén olyan jól sikerült, hogy kb. 3 méterre voltunk tőle és vagy nem vette észre, hogy jövünk, vagy tojt ránk, vagy egész egyszerűen robot volt - mindenesetre nem menekült el. Nagyon cuki volt. Nyilván csináltunk egy csomó képet, kizárólag azért, hogy majd otthon megnézhessük, hogy látszik-e valahol a góliátelem. Kriszti elmélete szerint azért nem ment arrébb, mert egy tojást őrzött, míg párja a tengerben pecázott.

Ugyanettől a partszakasztól nem messze egy világítótorony miatt autóztunk el a Waipapa nevű helyre, de a világítótorony csak másodlagos látnivalóként szolgált, hiszen a partszakaszon tengeri oroszlánok ígérete kecsegtetett. Kisétáltunk tehát a tengerre néző kitekintő pontra, ahol egy idősebb pár álldogált, majd mikor odaléptünk, egykedvűen közölték, hogy ma nincs szerencsénk, nem látunk sea lion-öket. Viszont pont ekkor mozdult meg úgy 500 méterrel messzebb a földön valami, s mint utóbb kiderült, mégis szerencsénk van. Nem egy, hanem rögtön három sea lion pózolt nekünk, miután odarohantunk. Eléggé szelidek voltak, az alváson, s azon kívül hogy homokott legyezzenek a hátukra, nem sok minden érdekelte őket. Ettől függetlenül jól elszórakoztunk velük vagy egy órát.

Tovább haladva kelet felé a következő megálló a Slope Point volt, amely a déli sziget legdélebbi pontja. A szél egyébként az egész déli partvidéken végig elképesztő módon fújt. Errefelé a fák még ha épp szélcsend volt is, eléggé elferdülve álltak, arról nem beszélve, ha még fújt is. A Slope Point-hoz vezető út érdekessége, hogy egy legelőn keresztül kell átsétálni, ahol bizony birkák is léteznek erősen. Ahol pedig birka van és fű, ott szar is van. Mi szerencsére megúsztuk annyival, hogy beleléptünk néhányba (és mivel letörölni nem tudtuk, az autóba még szagoltuk egy darabig), de egy német csaj kb. előttünk 2 méterrel csúszott el úgy egy birkaszaron, hogy még a háta közepe is olyan lett. További jó utat a zárt autóban nekik is. :)

Szóval a Slope Point érdekessége azon túl, hogy a déli sziget legdélebbi pontja, s van itt egy tábla is, ami felhívja az utazó figyelmét, hogy a déli sark közelebb van, mint az egyenlítő... nos, ezen túl a másik érdekessége az, hogy meredeken szakadnak a sziklák a tengerbe, s mivel épp jött a dagály, felkorbácsolta a hullámokat, valamint a szél is rásegített így a tenger hatalmas zajt csapott, ahogy a hullámok összetörtek a sziklákon, nem ritkán 15-20 méterre is felcsapva. Érdekes hangulata volt.

Adott napra már csak egyetlen célunk volt: a Curio bay. A Curio bay a sárgaszemű pingvinekről, a fókákról és a Hektor delfinekről híres. Mi estére akartunk ideérni, hogy lássuk, ahogy a sárgaszemű pingvinek jönnek ki a tengerből. Célkitűzésünk első fele sikerült: odaértünk időben. A második fele is:  megtaláltuk a szállást, amit pár nappal korábban egy angol srác ajánlott (Lazy Dolphin), viszont ami nem annyira sikerült: teljesen tele volt. Irány a következő, majd a következő szállás. Mind megtelt már. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy én voltam az ostoba, mert reggel elfelejtettem telefonálni, hogy jövünk..) Végül, mivel kicsit már idegesek voltunk (pontosabban én lettem az, Krisztire meg átragadt), továbbmentünk, gondoltuk elmegyünk a Catlins másik végére, Owaka-ba, ott biztosan lesz szállásunk és legfeljebb vissza kell majd holnap autózni egy kicsit.

Ám alig 10 km-t kellett autózni, míg egy McLean Falls nevű holiday park-ban találtunk egy szabad kis kabint (amit meglehetősen jó áron mértek - de azért minden rendben volt vele, tiszta volt a szoba, a tusoló, a konyha is), amit ki is vettünk éjszakára, majd főzés, kajálás és tusolás után kábé azonnal kómába is estünk. Hosszú és élménydús nap volt.