Catlins II - Omarama

Reggel viszonylag korán indultunk tovább. Az első cél - néhány tengerparti megálló után - a Papatowai mellett fekvő tengerparti kirándulás volt, ahol ismét fókákat és sea lion-okat ígért a kihelyezett tábla és a prospektus. Ezúttal nem volt szerencsénk. Azon túl, hogy minden nagyobb távoli sziklát fókának hittünk már, kizárólag néhány fura madárral találkoztunk. Majd az állítólag legtöbbet fényképezett új-zélandi vízesés következett, amit megnéztünk, mert arra jártunk, de azt, hogy megérte-e mindenki döntse el maga.

Immár Owaka után és egy tankolással később a Surat bay nevű öböl következett, ahol addigra már kicsit lemondóan, de megálltunk sea lion nézőbe. Egy német pár ment előttünk 10 méterrel és mi ki is szúrtuk a távolban fekvő sea lion-t, velük ellentétben. Volt is nagy ijedtség, amikor melléje értek, mi meg nyilvánvalóan röhögtünk. Ők nem sokkal később vissza is fordultak, de Kriszti javaslatára mi végül átsétáltunk egészen a Cannibal bay nevű öbölig (nevét onnan kapta, hogy felfedezésekor emberi csontokat találtak a parton). A séta NAGYON megérte, mert egy egész sea lion családot találtunk, 2 kicsi, 2 tehén és egy hím.

Kicsit arrébb egy másik pár viháncolt.

A távolban még láttunk pár lusta hímet fetrengeni, de odaáig már nem sétáltunk el, inkább elszórakoztunk vagy órát a kis családdal. Egész közel engedtek magukhoz, s rajtunk kívül egy lélek sem volt a környéken. Miután elindultunk vissza, még annyit szóltam Krisztinek, hogy jó lenne ha látnánk párat, ahogy kicaplatnak a tengerből. És láss csodát, ez is teljesült: nem sokkal később egy fej bukkant elő a vízből, de csak nem akart kijönni. Rájöttünk, hogy azért, mert a szél a hátunk mögül fúj, s érzi a szagunkat. Arrébb sétáltunk hát, s szinte azonnal at ügetett is ki a hatalmas hím.

Innen az utunk a Nugget Point-hoz vezetett, ami a gyakorlatban egy világítótorony, meg egy halom kő, de mint minden Új-Zélandon, ez sem volt semmi látvány. Bár az út végig csak köves úton vezetrett (szinte már a Curio bay-től), bőven megérte. Tetszett, szép volt.

A Nugget Point-tól nagyjából megállás nélkül mentünk egész Dunedin-ig, ahol nagyon jól tartottak bennünket. Kedves magyar ismerőseinknél szálltunk meg, igazából Dunedin-en is túl Portobello-ban, az Otago félszigeten. Érkezésünkkor jóllakattak minket, kaptunk a tengerpartról frissen szedett, majd főzött kagylókat, meg szállást is.

Mindenzt és amit itt nem sorolunk fel, ezúton is köszönjük szépen!

Este még együtt elmentünk megnézni, ahogy a kék pingvinek kijönnek a partra, s bár az ottani önkéntesek elmondták, hogy a pingvinek már rég kiköltötték a tojásaikat, s igazából már a szezon vége van, azért még sikerült látnunk párat, ahogy totyognak a parton lévő fészkeik felé. Erről kép nem készült, maradnak az élményeink.

Nagyszerű alvás, és fincsi reggeli után még megnéztük az Otago félsziget homokdűnékkel borított egyik öblét, a Sandfly bay-t (tetszett, és szerencsére a nevével ellentétben sandfly-ok sem voltak), majd a Dunedin-től nem messze lévő Tunnel beach következett. Én eleinte nem is akartam menni, de Kriszti rábeszélt, s nem bántam meg. Viszonylag könnyen megtaláltuk (köszi GPS), s le is sétáltunk a lefelé 20 percnek, felfelé 45 percnek igért ösvényen. Ebből nagyjából ki lehet találni, hogy milyen meredek volt.

Szóval lent szép partvonal, a hegybe vágott alagút végén pedig egy lustálkodó fóka fogadott. Mindkettő maradandó élmény.

Erre a napra már nem volt sok tervezve, kizárólag annyi, hogy minél közelebb jussunk a Mount Cookhoz.

Az útbaeső Moeraki Boulders-t természetesen nem hagytuk ki. Idefelé jövet egyébként végig tűzött a nap és elképesztően meleg volt, de egyszercsak mintha füst lenne, nagyon gyors mozgással beúszott egy felhő a tengerpart fölé, így eléggé misztikus látvány volt a part és az ott található tökéletesen gömb alakú, fura kövek.

Itt séltáltunk egyet, fotóztunk, röhögtünk a túl hangos kínai turistákon, majd továbbálltunk. Oamaru-t telejsen kihagytuk az útitervből végül, mert az itt megtekinthető állatok nagy részét már láttuk máshol, s a Mount Cook jobban érdekelt. Azért annyira megálltunk, hogy megpróbáljunk netet találni a blog frissítéséhez, de ez már Dunedin óta nem sikerült, úgyhogy rejtély, hogy mikor kerülnek fel a bejegyzések. Ha ezt olvasod, akkor valahol sikerült.

Ja igen, "fürödtünk" a Csendes óceánban.

A képekből kitalálható, hogy hideg volt-e a víz. :)

Az aznap esti szállásunk Omarama után egy tanya volt, ami nagyon király. Közel s távol senki, egy csomó zöldség teljesen ingyen, nagyszerű kilátás, tökéletes csend. Mint kiderült a tulajdonos Tony, már kétszer is járt Magyarországon, s egész sok dolgot tud a történelmünkről, jóval többet, mint jópár magyarországi magyar.
A szobánk is vicces volt: reggel mikor beszéltem vele telefonon, azt mondta, hogy hát még éppen van egy duplaágyas szobája szabadon, viszont valójában a szobában a franciaágyon kívül még volt 3 másik ágy is, tökéletesen üresen. Ráadásul a szobánk a konyha felett volt, úgyhogy kb. nálunk volt a legmelegebb a házban. Éjjel még kimentem a csillagokat fotózni, mert gyakorlatilag 100 km-es körzetben semmilyen város nem volt, ezért szabad szemmel lehet látni a tejútrendszer "ívét", de értékelhető képeket nem sikerült készíteni.

Szóval Tonyval jól elbeszélgettünk, jól feltankoltunk paradicsommal, majd folytattuk utunkat a Mount Cook felé. Már csak 85 km.