A prospektusok szerint nem számít, hogy hány képet láttál már a Milford-ról, akkor sem tudsz felkészülni a látványra. És ez így is van. Persze a prospektusok azzal is tele vannak, hogy a Milford esőben a legjobb, mert az 1000+1 vízesés, ami a hegyekről lezúdul, még hozzá is ad a látványhoz. Szerintem ez csak marketing, mert azt mégsem mondhatják egy ilyen éghajlatú helyen, hogy "esik, most inkább ne gyere".
Szóval, hogy a lényegre ugorjak: elképesztően jó idő volt. Egy felhő se az égen. No persze mi ennek már tegnap utánanéztünk, s úgy foglaltunk szállást is.
Reggel felkerekedtünk (egyébként mióta itt vagyunk, korábban fekszünk és korábban kelünk, mint otthon bármikor... nyaralunk!) megtankoltuk Lizit, beugrottunk a realjourneys irodájába, hogy esetleg van-e még szabad hely a Milfordi hajókázásra. Természetesen volt, sőt, a YHA kártyáinkat meglebegtetve a csaj előtt, még 10% kedvezményt is kaptunk (na nem mintha nem tudtam volna előre, hogy fogunk). Ez volt reggel fél 9-kor. Lett volna még a 10:30-as hajóútra is hely, de mi inkább a 13:30-asra kértünk és mint utóbb kiderült, jól tettük.
Az út Milford Sound-ig Te Anau-ból kb. 120 km, cserébe legalább 2 óra. No nem a klasszikus értelemben vett útviszonyok miatt (sőt, eddigi tapasztalataink alapján Új-Zélandon kiváló állapotúak az utak, sehol egy kátyú), hanem sokkal inkább az út menti természeti szépségek miatt.
Eleinte a Lake Te Anau mellett visz az út, majd fokozatosan bekígyózik a hegyek közé, míg végül közel 1000 méterről, egy alagúton át leereszkedik a Milford Sound kikötőjéhez. Természetesen úton-útfélen meg-megálltunk vagy fotózni, vagy sétálni egy rövidet.
Érdekes, hogy a hegyek mellett nekem a legjobban a madarak tetszettek. Természetes ellenségük nem lévén mindegyik elképesztően szelíd, közel jön, kíváncsi, barátkozik. Jó fejek.
Aztán az elvileg 2 órás út nekünk közel 4 órásra nyúlt, míg egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a beszállókártyával a kezünkben állunk a hajó előtt. Mi előrelátó módon befújtuk magunkat sandfly ellen, de öröm volt nézni, hogy mindenki hajkurássza a távolról láthatalannak tűnő ellenséget maga körül.
Végül hajóra szálltunk és megkezdtük a több mint 2 órás utat. A nem éppen kis hajó végigaraszolva a fjord monumentális falai mentén elküzdötte magát egészen a fjord bejáratáig, a nyílt tengerig, majd visszafordult. Természetesen a legnagyobb sztár, Új-Zéland legtöbbet fényképezett természeti látványossága volt, az 1692 méter magas Mitre Peak (fenti képen). A képek nem adják vissza a méreteket, talán a hajók adnak valamiféle viszonyítási alapot ahhoz, hogy látszódjon, hogy a vízből 1000 méteres tornyok ágaskodnak.
Emellett voltak még vízesések, fókák és gleccserek.
Az út végén befaltuk a szendvicseinket, nézelődtünk még a partról egy kicsit, majd szépen visszaautóztunk Te Anauba az új szállásunkhoz (ami pont a tegnapival szemben van, ők ajánlották mivel náluk már csak aznap éjszakára volt hely. Ez az új olcsóbb, családiasabb, van ingyen net, és a tulaj Paul elképesztően jó fej.)
Ja igen, ma hajnalra -1 fokot mondanak ide. Lassacskán jön a tél. :)
Mivel azzal, hogy a Milford Sound-ot már rögtön első próbálkozásra meg tudtuk nézni, nyertünk pár napot az útiterven, úgyhogy most pihenünk egy napot, utána pedig irány dél.
Milford album is felkerült közben.
1 megjegyzés:
Csak ámulunk... A fjord+magas hegyek kombináció elragadó, látom magam kiugrani a hajóból, és mászni fel a hósipkákig..
Megjegyzés küldése