Az eső bár nem esett, csúnya felhők látszottak a Déli-Alpok hegyei felett. Erről jut eszembe, hogy itt az időjárás jelentés nem olyan szájbarágós mint otthon, nem igazán mutatják meg kis piktogramokkal a nagyobb városok várható időjárását és hőmérsékleteit, hanem az egész országot mutatják, frontokat és ciklonokat, valamint azt nyomják nagyon, hogy milyen magasan van épp a levegőben a fagypont. Meg lehet fejteni, de kicsit bonyolultabb, mint otthon.
Szóval a felhők. Twizel után a Lake Pukaki valószínűtlen színe még így borult időben is eléggé földöntúlinak hatott, meg ahogy az autózás során egyre jobban nyílt ki a panoráma, egyre gyakrabban álltunk meg fotózni.
Viszonylag hamar elértünk a Mount Cook nemzeti parkban fekvő, azonos nevű kis faluba, s első utunk rögtön a DOC információhoz vezetett, hogy részletes időjárásjelentéshez jussunk. Itt már az reménnyel töltött el, hogy a bejáratnál elhelyezett kis táblára aznapra egy felhő és egy szomorú arc, másnapra viszont egy mosolygó napocska látszott. A benti, kissé tudományosabb jelentés megerősítette a látottakat: mára már nincs remény tiszta időre, viszont holnap várhatóan rendben lesz!
Az információ birtokában el is indultunk szállást keresni, ami a gyakorlatban a 2 diákszálló egyikét jelentette. Szerencsével jártunk, volt aznap éjszakára 2 üres ágy, így azokat le is foglaltuk. Mivel az eső annyira nem esett, ezért elmentünk kirándulni, hisz nagyjából előttünk volt a nap. Az első célpont a Kea point track volt, ami a Mueller gleccser végéhez kanyargott el, s tiszta időben még a Mount Cookot is látni lehetett volna. Azért így sem volt semmi, főleg ha hozzátesszük, hogy hihetetlenül fújt a szél, úgyhogy mi meg úgy néztünk ki kapucnik alatt, mint az eszkimók.
Nagyjából 3 óra alatt vissza is értünk az autóhoz, s mivel a Hooker Völgyet kizárólag tiszta időben érdemes, azt másnapra halasztottuk. Mivel időnk mint a tenger, s az időjárás sem volt olyan vészes, mint azt előtte gondoltuk (teljesen be volt borulva, de az eső csak néha-néha szitált), átautóztunk a szomszédos völgybe, amit a Tasmán gleccser vágott magának.
A Tasmán völgyben az összes rövidebb útvonalat bejártuk, így elsőként felkapaszkodtunk a Tasmán gleccsere (és tiszta időben a Mount Cookra) kilátást nyújtó morénahalomra, amit nagyon nem bántunk meg. Gyönyörű kilátás, egy halom gleccser, az elképesztő Tasmán tó, rajta egy halom úszó jégheggyel, s ahogy a néha előbújó nap a tóra világított - az élmény felejthetetlen.
Ezek után elsétáltunk a másik irányba Blue Lakes (kék tavak) irányába, de itt a nagyjából fél órás odaút után csalódást okoztak a tavak, mert sem kékek nem voltak, sem pedig tavak - egy csomó kiszáradt, a maradék színe meg inkább algás zöld, mint szép kék.
A végére hagytuk Tasmán tó partjához vezető sétát, amit már szinte csak becsületből nyomtunk le, mert a kilátópont az út végén közel sem okozott akkora elégedettséget, mint a korábbi séták. A végére az eső is rázendített, úgyhogy visszazötyögtünk a szállásra, s a szokásos dolgok után eltettük magunkat másnapra.
Egyetlen említésre méltó dolog történt még: teljesen kifosztottuk a free food -ot (ezek olyan kaják, amik korábban itt lakóknak már nem kellettek, vagy nem ízlett és itt hagyták. Szereztünk már így olajat, kaja tárolásra alkalmas dobozt, fűszereket, stb.) és szereztünk 2 csomag gyorstésztát, fokhagymát, meg egy hatalmas csomag müzlit (aminek egy részét a tészták után desszertnek meg is csináltunk és jóízűen belakmároztuk).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése