A tervezés során benéztem, mert azt hittem, hogy Punakaiki palacsintasziklák útba fognak esni, de nem estek. Ezért tennünk kellett Greymouth-tól északra egy 2x40 km-es kitérőt. Szerettünk volna dagályra odaérni a blowhole-ok miatt, de sajnos nem sikerült. Ennek ellenére azért nem volt csúnya így önmagában sem. Az eső a nyugati parthoz hűen szépen esett is, de legalább nem voltak sandfly-ok (ekkor még eszünkbe sem jutott, hogy lesznek).
A Palacsinta sziklák után Greymouth, meki, netezés, bevásárlás a szupermarketekben, majd továbbra is esőben irány a gleccserek. Mondjuk az esőt azért sem bántuk, mert az Avalanche peak-nél szénné égett a fejünk és úgy néztünk ki mint véletlenszerű német túrista balatonparti nyaralása első estéjén. Kivéve, hogy nem voltunk csatak részegek.
Szóval estefelé meg is érkeztünk Franz Joseph városkába, ahol szállásunk gyakorlatilag azonnal lett, viszont a gleccsertúrára másnapra már nem fértünk be. Gyors telefonálgatás és láss csodát, a Fox egész napos gleccsertúrára még volt két hely, úgyhogy hajrá. Este még főztünk valamit, telefonálgattunk szállásügyben másnapra, majd vártuk a másnapot jól.
A Fox gleccsertúra úgy kezdődött, hogy nyoma sem volt esőnek, felhők is csak azért, hogy még szebb legyen a táj. Szállásra beraktuk a csomagjainkat, majd lementünk a túraszervező irodához. Kaptunk zoknitól, bakancstól, hágóvastól esőkabát-, és nadrágtól kezdve mindent. 7 fő + túravezető volt a csoport és reggel 10-től nagyjából délután 4-ig le sem jöttünk a jégről. Jó volt. Mi persze gonosz módon azon szórakoztunk, hogy 2 kínai (nemes egyszerűséggel csak lemming-eknek hívtuk őket) akik velünk túráztak, mennyire esetlenek voltak és már a bakanccsal is külön harcot vívnak, a jég + hágóvas kombinációról nem is beszélve. Finoman szólva sem jégre születtek, s mi állandóan azt figyeltünk, hogy mikor-, és hol dobnak egy hátast. Nem dobtak.
Összegezve a túra jó volt, beváltotatta a várakozásainkat, leszámítva, hogy az elején a kínaiak tempóját vette fel a csoport (a leggengébb láncszem ugye). Szerencsére az idő viszont kegyes velünk Christchurch óta.
Egy kis meglepi azért adódott aznapra is: mire visszeértünk a túráról, Lizi jobb hátsó kereke megadta magát. A sors iróniája, hogy ezt már csak azután vettük észre, hogy a szállásra értünk vele. Még szerencse, hogy ez a táv csak 200 méter volt. Kis telefonálgatás és kb. 20 perc várakozás után jött is az új-zélandi sárga angyal, kivette a csomagtartóból a pótkereket és feltette a kocsira. Mondtuk neki, hogy ez rendben van, mi is megcsináltuk volna, de a kérdés itt az, hogy a pótkerék (az a vékony fajta, amivel nem tanácsos sokat menni) helyén mikor és hogyan lesz rendes gumi. Ez a beszélgetés így hangzott.
- Menjenek el egy szerelőműhely (garage) és majd ott megmondják, hogy lehet-e javítani, vagy újat kell szerezni.
- Hol van a közelben műhely?
/kissé ironikusan hangnemben, cünnyögve/
- Tudja maga, hogy néz ki egy szerelőműhely?
- ...?
/mutatújj irányban kinyújt, a kb. 50 méterre látható szerelőműhely ajtajára rámutat/
- Úgy.
Reggel lementünk a műhelybe, aztán a srác tök kedves volt, gyorsan meg is javította a kereket (egy szög volt a ludas), felrakta és már mehettünk is. Még jó, hogy mindent fedő biztosítást kötöttünk az autóra.
A kis intermezzó után irány a Lake Matheson ahol az időjárás ismét kedvezett nekünk: tökéletes szélcsend és napsütés.
Ezek után elindultunk Wanaka felé és néhány megálló, meg pár száz kilométer után ide is értünk. Szállásunk rögtön a második bepróbált helyen lett is. Jól bevacsoráztunk, úgyhogy most a jól megérdemelt pihenés. A nyugati partról ide vezető Haast Pass is már lélegzetelállító volt, de a Wanaka környéki hegyekre már nem is nagyon tudok jelzőket találni. Nagyjából 5percenként tudtunk volna megállni nézelődni és fényképezni. Amit nagyjából Wanaka előtt 10 kilométerrel be kellett fejezni, mert a kártya is megtelt és a fényképező is lemerült.
Ja igen. Előkerültek a nyomorult Sandfly-ok. Szerencsére vettünk ellenük sprét, de ezek a dögök még a szúnyogoknál is sokkal idegesítőbbek.
Még annyit, hogy még a Fox-nál volt egy amcsi srác Nick, aki a tájat nézve folyamatosan azt ismételgette, hogy Fake, FAKE! (=nem is igazi, hamis). Mi nagyjából annyit mondogattunk aznap egész úton Wanaka felé, hogy mennyire gusztustalan már ez az ország, hogy ennyire gyönyörű hely van itt, és hogy csak giccses képeket lehet csinálni.
Elképesztő.
Kerültek fel jobb oldalra új albumok, lehet nézegetni.
1 megjegyzés:
Majd képeslapok helyett igazi képeket is tegyetek már fel! :)
Mesebeli helyek...
alma
Megjegyzés küldése